Borderline párkapcsolat

Első Búra Wiki: Borderline személyiségzavar és párkapcsolat

Kedves Búra-tagok! Ebben a wikiben közösen írhatunk arról, milyen tapasztalataink vannak a BPD-sek párkapcsolati problémáival és ezek megoldásaival. Sajnos, ha jól értem, újra kell regisztrálni a használatához (kérdéseitekkel forduljatok Kriszhez). Minden regisztrált felhasználó egyszerűen beleírhat a szövegbe a szerkesztés fülre kattintva. Mások szövegét ne írjátok át -- ha kiegészíteni valótok van, írjátok melléje! 

A BPD személyiségzavarral diagnosztizáltak nem egyformák, és nem kezelhetetlenek. A köztudatban, sőt sajnos a szakirodalomban is elterjedt viszont, hogy "csak BPD-ssel ne": vagyis hogy a BPD-vel küzdő emberrel nem jó ötlet párkapcsolatba kezdeni. Néhány napja megbeszéltük, hogy közösen kitárgyaljuk ezt a témát, megírjuk a tapasztalatainkat.

Írok néhány gondolatot a szakirodalom, és a személyes élményeim alapján, és írjatok ti is! Beleírhattok példákat, kifejthetitek bővebben, amit írtam, vagy odaírhatjátok, mivel nem értetek egyet. 

Ez itt babarczyeszter kezdő szövege.

Babarczyeszter hivatalosan bipoláris II. beteg. Az apja sok borderline vonást mutat, és mindkét szülői ágon vannak egyéb pszichés problémák szép számmal több generációra visszamenőleg. Háromszor volt jól funkcionáló border férfival párkapcsolata (mindhárom katasztrofális). Fiatal korában voltak border jegyei is, és néhány kapcsolatát eléggé tönkretette egy-két borderes húzással. A pozitív oldalon: kiegyensúlyozott, jó párkapcsolatban is képes élni, rendkívül jó viszonyban van a saját (fiatal felnőtt) gyermekével, és öt éven át együtt élt pótanyukaként egy border lánnyal, akivel remekül kijöttek egymással. Van remény!

Tapasztalatai:

A borderline zavarral küzdők érzelmileg nagyon borulékonyak, gyakoriak a dühkitörések, veszekedések, kiborulások. Egy kis nézeteltérés, vagy akár figyelmetlenségnek érzett gesztus is természeti katasztrófává nőhet. Ezért gyakoriak a szakítások is, amiket gyakran békülési kísérlet követ, és ez rendszerré válhat (szakítás-békülés, se veled, se nélküled). BE életbölcsessége ezzel kapcsolatban: ilyen játszmában lenni kimerítő, és a történetnek általában nincs jó vége.

A borderek gyakran nagyon szenvedélyesek, szexuálisan gyakran túlfűtöttek, de nem mindig vannak tekintettel a másik szexuális igényeire. Egyes borderek -- főként nők -- viszont elsősorban arra használják a szexet, hogy manipuláljanak, magukhoz kössenek szenvedélyre éhes férfiakat, ennek érdekében olyan érzéseket tettetnek, amiket nem is éreznek. Borderek gyakran azonnal szexuális kapcsolatba kezdenek, akár ismeretlenekkel is, kihagyják az ismerkedési fázisokat. BE életbölcsessége: a szex nem helyettesíti a jó kapcsolat tartós alapjait, ne használjuk ilyesmire.

Jellemző rájuk, hogy irreálisanidealizálják a partnerüket, de ugyanakkor gyakran leértékelik/kritizálják is. Mivel hajlamosak a hasításra, a fekete-fehér, mindent-vagy-semmit gondolkodásra, a másikkal kapcsolatos elvárásaik hatalmasak, csodálatos, megváltó szuperlényként tekintenek rá, de ha bármilyen kis csalódás éri őket, akkor hirtelen ellene fordulnak és teljesen értéktelennek vagy egyenesen gonosznak látják és ezt tudtára is adják. A border ennek a másik számára nagyon feltűnő, logikátlan és bántó, szélsőséges megnyilvánulások közti ellentmondásnak gyakran nincs tudatában. Ezért gyakran annak sincs tudatában, milyen mély sérüléseket okoz a másiknak. BE bölcsessége: a border partnernek mondjuk el, mivel okoz fájdalmat, milyen viselkedése terhes (optimális esetben persze ezt terápiában tanulja meg). Az önvédelmünket erősítsük meg azzal, hogy nagyon következetesen zárkózzunk el (például menjünk el), ha egy ilyen fájdalmas/terhes játszma kezdődik.

Egyes borderekből teljesen hiányzik az empátia, a saját érzelmi igényeik és problémáik teljesen lekötik őket, így képtelenek a másik igényeit megérteni. Ebből fakad, hogy gyakran nagyon fárasztóak, "leszívják" a partner energiáit hosszú, vádaskodó monológokkal, vagy pusztán csak azzal, hogy elvárják, hogy minden pillanatban rájuk figyeljen és minden energiáját nekik szentelje. Abuzívvá is válhatnak, fizikailag és lelkileg egyaránt. BE életbölcsessége: ha a border partner az elmondásunk után sem érti, hogy mennyi fájdalmat okoz, és/vagy nem akar ezen változtatni, akkor a kapcsolatot azonnal be kell fejezni. A lelki/fizikai abuzálás különösen jó ok arra, hogy kitegyük a pontot.

Azzal az ellentmondásos üzenettel szokták jellemezni a border érzelmi kettősséget, hogy "gyűlöllek -- ne hagyj el!". Ez egy alapvető belső bizonytalanságban gyökerezik: a borderek nem tudnak megélni egy igazán biztonságos kapcsolatot, a biztonságos kötődést. Ennek gyakran gyerekkori kapcsolati minták az okai: a szülők se egymással, se velük nem tudtak stabil, biztonságos, elfogadó kapcsolatot működtetni. A biztonság megélésének hiánya vezethet olyan gyerekes viselkedéshez is, hogy ha a másik elmegy dolgozni, kimegy a szobából vagy egyszerűen csak másra figyel, a border máris elárulva és elhagyatva érzi magát, és hevesen tiltakozik ez ellen. BE életbölcsessége: a bordert nem tudja meggyógyítani a párkapcsolat, de ha biztonságot nyújtunk neki (vagy kapunk borderként), az rendkívül sokat segíthet a gyógyulásban, aminek az útján egyedül és terapeuta segítségével elindul. De ne vegyük magunkra azt a feladatot, hogy kitöltsük az életét és minden pillanatban megmentsük a fulladástól, mert akkor nem tanul meg úszni.

A borderek rendkívülféltékenyek, gyakran visszamenőleg is. Nem hisznek benne, hogy tényleg szeretik őket, illetve több szeretetet követelnek, szeretnék, hogy folyamatosan rájuk irányuljon a figyelem. Ennek részben öngyűlölet vagy az alacsony önkértékelés az oka, amit lassan, terápia segítségével, és azzal, ha az életüket konstruktív módon élik, tudnak korrigálni, ebben a társ fontos támogató szerepet kaphat. Az irreális féltékenység ölthet olyan formát, hogy a border ellenőrzi a társa telefonját, emailjeit, stb, vagy követeli, hogy ne találkozzon a barátaival. BE bölcsessége: kölcsönös bizalom és tisztelet nélkül nincs kapcsolat. Ha a féltékenység rombolni kezdi az életed, szállj ki a kapcsolatból.

A borderek hajlamosak azösszeolvadásra, a személyiség határainak feladására és ennek követelésére. Ez mindenben megnyilvánul, onnan, hogy minden problémájukat ránk terhelik, azon át, hogy mindenbe beleszólnak, addig, hogy nem hajlandóak saját külön életet élni. Ez az igény nem minden partnert zavar, de dependens/kodepensens kapcsolat kialakulásához vezethet. BE bölcsessége: jó, stabil, érett kapcsolat két autonóm ember között valószínűbben jön létre, és egy border gyógyulásában nagy szerepet kap, ha megtapasztalja és élvezi az autonómiáját. Ennek kialakulását a partner jól tudja támogatni.

A borderek permanens érzelmi katasztrófában élnek, ami számukra nagyon fájdalmas. Minden kis kudarc (vagy vélt kudarc) kiválthat dührohamot, végletes elkeseredést, szuicid érzést. A partner számára ez gyakran érthetetlen és/vagy fárasztó, de ezeknek az érzéseknek a validálása, vagyis elfogadása, ítélkezés nélküli tudomásul vétele nagyon fontos, enélkül a border partner úgy érezheti, hogy teljesen elutasítják és nem értik meg. A validálás nem jelenti, hogy át kell vennünk ezeknek az érzelmeknek a terhét; a borderek egyik fontos feladata gyógyulásuk útján az, hogy megtanulnak bánni az érzéseikkel, különféle terápiás eszközök segítségével. BE bölcsessége: jó, ha a partner ismeri ezeket a terápiás eszközöket, és javaslatot tehet a bevetésükre egy-egy katasztrófa alkalmával. Célszerű ezeket egy éppen nem akut katasztrófában átbeszélni (mi a legjobb düh-levezetés, figyelem-elterelés, ellentétes cselekvés, problémamegoldás stb), közösen le is írni, különben az éppen kiborult border támadásnak veheti a jószándékú javaslatot.  

 

borderland

mi két lány vagyunk, S 22 és L 23 éves. Egy éve párkapcsolatban, fél éve együtt élünk, és mindketten borderlineok vagyunk. Alapvetően mindketten jól funkcionáló személyek vagyunk, nagyjából hasonló tünetcsoporttal rendelkezünk. L másfél évet járt egyéni terápiába, egy évig szedett hangulatkiegyenlítő gyógyszert (először depakinet, utána lamolepet). S egy évig járt pszichiáterhez gyógyszeres kezelésre, két hetet önként töltött pszichiátrián, ezt követően volt öngyilkossági kísérlete. Utókezelése során talált új pszichiáterre és pszichológusra. Terápiára már nem jár. Jelenleg mindketten pszichiáter kezelőorvosunkkal tartjuk a kapcsolatot, emellett krízisgyógyszert használunk alkalmi jelleggel. a BE által felsorolt pontokhoz mi a személyes párkapcsolati és egyéb tapasztalatunkat szeretnénk hozzáfűzni:

 

Érzelmi borulékonyság

Mi nem játszuk ezt a szakítunk-kibékülünk kettősséget, nem mennek el idáig a vitáink, de előfordulnak a fent említett természeti katasztrófák. Külön-külön is instabilak vagyunk érzelmileg, egy rosszabb napon ez az instabilitás összeadódhat, valamikor sikerül megakadályoznunk, valamikor nem. Igyekszünk ésszel menedzselni az ebből fakadó problémáinkat, miután mindketten tisztában vagyunk azzal, hogy a diagnózisunk miatt ezek az érzelemkitörések jóval hevesebbek tudnak lenni, mint amekkora érzelmi reakciót érdemelt volna maga a helyzet. Ez a tudás már általában helyzet közben is segít csillapítani a feszültséget, ennek ellenére, nyilván nem tudunk mindent mindig megfogni.

 

Szexuális túlfűtöttség

Egyikőnkre sem jellemző a promiszkuitás. Szerencsére a kapcsolatunkban eléggé figyelünk egymás igényeire, igazi intim közelségben vagyunk.
L: nekem volt több ilyen manipulatív szexuális kilengésem, de ez nem a személyes igényeimet elégítette ki, hanem a saját öndestrukcióm egyik megnyilvánulása -- remélem, hogy a jövőben nem leszek annyira rosszul, hogy pont ebbe az irányba kezdjem el rombolni magamat és a párkapcsolatomat.

 

Idealizálás/leértékelés

Mindkettőnknek több olyan élménye volt, ahol lezajlott ez az idealizálós-leértékelős hasítás, ami tényleg a legcsodálatosabb, legszuperebb, legtökéletesebb személyből és kapcsolatból pillanatok alatt képes volt a semmibe devalválni a másikat és a kapcsolatot is. Ez a kör szerintünk társul egy megfelelési kényszerrel is, ahol borderként olyan szinten bele akarsz olvadni az idealizált másik vélt vagy valós igényeibe, hogy megszűnsz autonóm személy lenni. Közben pedig iszonyatos szenvedés megélni ez a hasítós játszmát belülről is, mert az egyébként is konstans érzelmi krízist csak súlyosbítja, hogy a kapcsolatok is folyamatosan széthullanak emiatt. Szerencsére, mire mi megismertük egymást, már lejöttünk erről a körről, egyikünk sem idealizálta jobban a másikat, mint egy átlagos szerelem elején. Tudjuk, hogy ez nagyon káros, és részben tudatosan, részben ösztönösen a másik valódi énjét igyekeztünk megismerni, nem valami szuperhős projekciót. Mi reálisan látjuk egymást, megismertük egymás értékeit, hibáit, hiányosságait, jó és rossz tulajdonságait. -- ez szerintünk elengedhetetlen ahhoz, hogy egyáltalán el tudjunk kezdeni foglalkozni azzal, ha valami tényleg nem működik, ha ez a valóságalap nem lenne meg a kapcsolatunkban, akkor gyakorlatilag nem is egymással lennénk együtt.

 

Empátia

L: én erről azt szoktam gondolni, hogy van az a pont az érzelmi és élethelyzeti krízisek állandóságában, amikor egyszerűen kimerülünk, és nincs energiánk (vagy empátiánk) a másik problémájával és fájdalmával is foglalkozni, mert jobban leterhel a sajátunk. Ez szerintem mondjuk egy nem border kapcsolatban is így van, mindenki ki tud merülni érzemileg. Nálunk inkább az a problémás pont, amikor mindketten ott tartunk, hogy nem látunk ki a saját fejünkből és mindketten magunkkal vagyunk elfoglalva. Ilyenkor szokott előállni egy olyan helyzet, hogy mindkettőnknek fáj, egyikőnk sem tud a másikkal foglalkozni, és ez a nem-foglalkozás még pluszban fáj. Szerintem ilyenkor elég nehéz nem megsértődni a másikra azért, mert ő is el van fáradva, és nagyon nehéz önmagunkat megemelni egy kicsit.
S: alapvetően nem élünk empátiamentes életet, mindketten elég érzékenyek vagyunk a barátaink, közrnyezetünk, családunk stb. és egymás problémáira, jelzéseire is. Viszont az én esetemben volt már olyan, hogy olyan jelentős krízisben voltam, hogy nem direkt, de lelkileg és fizikailag is leszívtam a hozzám közelállókat, mert elnyeltem az összes segítő energiát, amit nyújtottak.
L: nekem ez a kamaszkoromra volt jellemző, hogy így hirtelen felindulásból kiszipolyoztam egy emberből az összes életkedvét.. viszonylag hamar megtanultam, hogy így nem tudok fenntartani hosszútávú kapcsolatokat, és elkezdtem azon dolgozni, hogy legyen egy viszonylag kiterjedt szociális háló körülöttem, akik tudják, hogy mi a bajom, így ha baj van, mindenki egy-egy darabot tud hozzámtenni. -- emellett azt a manipulatív technikát fejlesztettem ki, hogy én vagyok az összes barátom lelki szemetesládája, ha bárkinek bármi komoly baja van, általában hozzám jönnek, így mindenki jogosnak érzi, ha én is kérek néha ilyen típusú segítséget. Ez ilyen formában leírva nagyon nyersen és aszociálisan hangzik, de amellett, hogy valóban lefolyik közöttünk egy ilyen érzelmi tranzakció, nagyon közeli, stabil és mély barátságokról beszélek.

 

Biztonságos kapcsolat

Mindkettőnk olyan családi háttérrel rendelkezik, ahol a kötődés egy diszfunkcionális pont, szóval nem otthon tanultunk meg biztonságosan kötődni. Az a tapasztalatunk, hogy hiába hiányzik a gyerekkori élménye ennek, utólag tanulható a kötődés -- nyilván ehhez sok (vagy legalább egy hosszú) olyan következetesen stabil kapcsolat kell, amiben "bele lehet szokni", mélyülni abba az érzésbe, hogy a másik fél valódi, létezik, nem megy el, nem rúgja fel a kapcsolatot, nem utál csak úgy egyik pillanatról a másikra, stb.. szóval stabil. Mi már eleve úgy érkeztünk ebbe a kapcsolatba, hogy ez az utólag elsajátított kötődési minta már megvolt, szóval nem egymáson gyakoroljuk, szerencsére volt alkalmunk megtanulni korábban. Szerintünk ez is abszolút elhanyagolhatatlan jól működő kapcsolatnak, mert ha ez az ősbizalom hiányzik, nincs mire építeni a kapcsolatot.

 

Féltékenység

S: nekem tényleg vannak önértékelési problémáim, ezek meg is nyilvánulnak a fent említett módokon. Nekem sokáig nem volt támogató közegem, otthonról alapvetően azt hoztam magammal, hogy gyakorlatilag értéktelen vagyok, sőt zavaró tényező a világban. L-lel kapcsolatban valóban féltékeny vagyok visszamenőleg és a jelenben is, amiről tudom, hogy neki fárasztó, de bennem nagyon erősen tombol ez az érzés, és sokszor nem tudom magamban tartani. Bennem volt/van egy erőteljes szeretetéhség, miután én magamat értéktelennek tartom. L tulajdonképpen kitölti bennem ezt a lyukat, viszont azt gondolom, hosszútávon sok egymástól független támogató és pozitív visszajelzésre van szükségem ahhoz, hogy lassan rehabilitálni tudjam az önértékelésemet. Ebben nem vagyok biztos, de nem kizárt, hogy a féltékenységem az önértékelési problémáimból adódnak. Nyilván teljesen logikus a kettő közötti összefüggés, de belülről élni a két érzést teljesen más. Bennem van ilyen ellenőrzős érzés, de az ellenőrzés nekem nem szimpatikus szó és nem is ellenőrzésként élem meg, hanem azt érzem, hogy tudni akarom, hogy mit csinál a másik, amikor én nem vagyok vele, mit beszél másokkal. Nem feltétlenül szexuális féltékenységből, hanem paranoid gondolatok miatt, hogy rólam beszél-e, és ha igen, mit, ha nem rólam, akkor is mit, szóval így teljes egészében birtokolni akarom azt a tudást, ami az életének az a része, ami nem én vagyok. Érzem, hogy ezzel foglalkoznom kell. 
L: általánosságban bennem sem tombol az önbizalom, viszont bennem sokkal inkább két véglet működik: a teljes elértéktelenedés és a grandiózus világmegváltás. Én jobban szeretek (és hasznosabbnak is tartom) valahol a kettő között lenni, de nem mindig jön össze. Bennem is elég sok mindent legyalult a családom, de az intellektuális önbizalmamat kifejezetten erősítették, ezért nekem az agyam egy olyan dolog, amihez kapcsolódni, kötni tudok mindent, amihez önbizalom kell. Ha ésszel, tanulással meg lehet oldani valamit, akkor megoldom, semmi probléma, nem félek. Gyakorlati, tapasztalati tevékenységekben viszont szenvedek az önbizalomhiánytól. Én nem vagyok féltékeny, de igazából soha nem volt rám jellemző. Sosem éreztem feljogosítva magamat arra, hogy egy másik embert a tulajdonomnak akarjak. Őszintén szólva S-ben az egyik legijesztőbb border jellemvonás ez a mindenre kiterjedő, poszesszív féltékenység. Viszont azzal, hogy nyíltak és őszinték vagyunk egymással, valahogy mégis sikerül megoldanunk, hogy ez az egész féltékenység témakör csak egy nagyon kis részét jelenti a mindennapi életünknek.

 

Összeolvadás

L: igazából már mielőtt elkezdtük ezt a kapcsolatot, azt gondoltam, hogy elkerülhetetlen, hogy egy kodependens kapcsolattá alakuljon viszonylag hamar. Bennem van ez a fekete lyuk, amibe teljesen mindegy, hogy mennyi szeretetet, békét, jó kapcsolatot meg pozitív visszajelzést öntenek, egyszerűen mindent elnyel és egy centivel sem lesz kisebb. A szakirodalom ezt a borderlineok fájdalmának nevezi, ami egy tényleg bénítóan gyilkos folyamatosan hasogató, mindentől független fájdalom. Emiatt én eléggé összeolvadós vagyok, őszintén vágyom rá, hogy a másikkal teljes mértékben egy hullámhosszon legyünk, olyan közel akarok lenni, hogy ki tudom olvasni a gondolatát, egyetlen pillantásából tudjam, hogy érzi magát, stb.. valamiféle kapcsolati szupererőre vágyom azáltal, hogy olyan közel kerülünk, hogy már nem tudjuk, hol kezdődik a másik. Mióta S-sel együtt vagyunk ez a kitölthetetlen, tátongó lyuk egyszerűen megszűnt. Nincs bennem hiány, és ez végtelenül felemelő érzés. Másfelől előre felkészültem az összeolvadás negatív részeire is, és sokat beszéltünk a kapcsolatunk elején arról, hogy nagyon kell figyelnünk arra, hogy az összeolvadás ne menjen a funkcionalitásunk rovására. Leegyszerűsítve azt gondolom, hogy praktikus szempontból sem és érzelmileg sem lehet teljes összeolvadásban élni, akármilyen kecsegtető, mert belehalunk. Szóval erre nagyon kell figyelnünk külön-külön és együtt is, hogy ne lépjük át azt a határt, ahonnan már kontraproduktív a közelség.
S: annak ellenére, hogy ennyit beszéltünk róla, lett negatív oldala az összeolvadásnak. L-nek például eddig a munkája volt a fő prioritása, egy ideje viszont jóval kevesebb időt szán erre, amellett, hogy a kevesebb idő alatt ugyanazt a feladatmennyiséget látja el. Nekem a szociális kapcsolataim estek kicsit szét, nem igazán töltünk időt külön a saját barátainkkal vagy egyedül. Én mondjuk az összeköltözéssel várost is váltottam, így kevesebb barát van "helyben", de velük sem találkozom. Ha elmegyünk valahová és lehetőségünk lenne barátkozni, akkor én L mögé állok, úgy élem meg, ő a dominánsabb, így én már nem is kezdeményezek ilyen barátkozós beszélgetéseket idegenekkel. Az L baráti társaságát viszont még nem érzem a sajátomnak. Nekem most kizárólag L a társaság, és ezt egészségtelennek érzem és hiányzik is a társaság, de nagyon nehéz ezen változtatni, mert egymáshoz vagyunk ragasztva, és ez blokkol. Emellett nagyon új, még nagyon friss ez a "végre nem vagyok egyedül" érzés, még nem szoktuk meg annyira, hogy könnyű legyen megmozdulni belőle, sőt, kifejezetten nehéz mindkettőnknek -- L sem találkozik annyit a barátaival, főleg kettesben vagyunk. Én egyébként levelezőn vagyok az egyetemen és a terv szerint szeptembertől én is dolgoztam volna, de még nincs munkám. Tulajdonképpen sokkal aktívabb is lehetnék a munkakeresésben, de az önbizalomhiány és az összeolvadás keveréke annyira ideragaszt, hogy az egész munkakeresésből egy démon lett. Általában azt érzem, hogy megbénított már ennek a feszültsége, de a borderline hullámzásomnak az is része, hogy vannak napok, amikor azt érzem, hogy bármire képes vagyok. Aztán ezek a napok elmúlnak, vagy eltörik a jókedv, és átcsapok a másik végletbe.

 

Permanens érzelmi katasztrófa

L: én viszonylag kicsi koromban eléggé beleálltam abba, hogy rájöjjek arra, hogy "mi a bajom" és megtaláljam a megoldást. Aztán később részben külső segítséggel, részben sok-sok olvasással, meg önerőből nagyjából sikerült kibogoznom a fejemet. Én nagyon mélyen hiszek abban, hogy kizárólag azért funkcionálok a világban, mert tisztában vagyok az összes borderline tünetem összes megnyilvánulásával, megtanultam/tanították kezelni az érzéseimet, megtanultam levezetni, becsatornázni stb. Nagyon nehéz egy felfokozott érzelmi állapotban vagy egy akármilyen vitában odáig eljutni, hogy valami konstruktívat csináljunk, mert nagyon könnyen elsülhetnek fordítva ezek a próbálkozások. Összességében azt gondolom, hogy nagyon nagyon nagyon óvatosnak és körültekintőnek, de határozottnak kell lenni, ahhoz, hogy a dolgok előre haladjanak, ne hátra.
S: Én kevésbé ismerem önmagamat, és nagyon sokszor inkább a homokba dugom a fejemet, mert az van bennem, hogy ha nem gondolok rá, akkor idővel talán (hátha) lecsillapodik, de a tapasztalatom az, hogy idővel inkább feltörnek ezek a dolgok düh vagy fájdalom vagy sírógörcs formájában. Mióta együtt vagyunk, L sokszor szembeállít az amúgy is létező problémákkal, amiket én nem akarok látni, így többet foglalkozom aktívan ezekkel, mint előtte. Én gyakorlatilag egy éve tudom, hogy bordeline vagyok, míg L évek óta aktívan foglalkozik azzal, hogy megjavítsa magát. Azt gondolom, hogy egy év alatt elég sok területen sikerült letisztázni a dolgaimat, egy valódi és sokkal teljesebb képet látok magamról, mint előtte. Nyilván még folyamatban van a tanulás meg a feltérképezés, de egy év alatt elég sok pozitív változás történt az életemben. Nagy pánikokat és nagy katasztrófákat még nem tudok kikerülni.